Mi is az Értékegyeztető Fórum?
Egyre több jel utal arra, hogy ma Magyarországon ÉRTÉKválság van.
Nemcsak a korábban szokásos és elfogadott társadalmi ÉRTÉKEK rendültek meg, de egyre inkább híján vagyunk az ÉRTÉKEK világos megfogalmazási és egyeztetési tereinek is, ami szinte lehetetlenné teszi mind a hasonlóságok, mind a különbségek egyértelmű tisztázását mind elvi, mind gyakorlati kérdésekben.
Úgy látjuk, hogy ma Magyarországon a SAJÁT ÉRTÉK alapú vélemények szinte mindent elsöpörni igyekvő hangoztatásával szemben, nagyobb szükség van a KÜLÖNBÖZŐ ÉRTÉK alapú vélemények megfontolt és szakszerű összesítésére, és az azokban fellelhető közös ill. különböző ÉRTÉKEK, ELVEK megtalálására.
A fentebb leírt helyzet ellensúlyozására az ÉrMe kezdeményezi egy ÉRTÉKegyeztető Fórum megteremtését. Rendszeres időközönként, előre megadott témában véleménycserét kezdeményezünk azon közösségek vezetői és képviselői között, amelyek előzetesen regisztrálják magukat. Célunk, hogy elősegítsük a különféle társadalmi ÉRTÉKET vallók párbeszédének kibontakozását, a hasonló ÉRTÉKEK jegyében ténykedő szervezetek egymásra találását.
Az Értékegyeztető Fórum szervezését és a költségeit az ÉrMe biztosítja, mert ezt a tevékenységét a társadalom szolgálatának tekinti. Az ÉrMe a technikai feltételek biztosításán túl, nem kívánja befolyásolni az Értékegyeztetés menetét, ugyanakkor az Értékegyeztetés eredményét mind mindennapi munkánkban, mind felelős társadalmi véleményünk kialakításában szeretnénk figyelembe venni.
A következő Értékegyeztető Fórumra szóló meghívó itt!